Reméljük az itt eltöltött idő hasznos lesz számodra. Célunk, hogy oldalunk találkozási pont legyen, nem csak velünk, hanem elsősorban a megváltó Jézus Krisztussal. Azzal aki új életet szeretne neked ajándékozni.
Tartalmas időtöltést kívánunk!
Zsid 7,11–22
„Jézus nem eskü nélkül lett főpappá – azok ugyanis eskü nélkül lettek papokká –, hanem annak esküjével, aki így szólt hozzá: Megesküdött az Úr, és nem bánja meg; pap vagy te örökké.” (20–21. v.)
Az örökké tartó papságot csak az Örökkévaló joga kinyilvánítani, ezt mondja itt a mennyei Atya az Úr Jézus Krisztusról. Jézus Isten Fia, és amit mond, az valóság (alétheia), mégpedig a legfelsőbb fórum, nem ember által kijelentett igazság. Az igeszakasz gondosan levezeti: ahogyan Melkisédek az ószövetségi pap, úgy Jézus Krisztus „az örökkévaló élet ereje” szerinti újszövetségi főpapunk. A törvény megállapítása szerint az ároni papság átruházhatatlan volt (2Móz 29,9), viszont Jézus örökkévaló papsága mellett maga a mennyei Atya tett bizonyságot, hiszen Jézus Krisztus bűntörlő, kárhozattól megmentő áldozata egyszeri és megismételhetetlen; viszont a miénk lehet. Szükséges és elégséges feltétel volt a kereszt, hiszen nem „bakok és bikák vére” tisztít meg, hanem az értünk szenvedett Jézus kiömlő vére. A kérdés az, hogy a mindennapi életgyakorlatunkban mennyire éljük meg az Úr Jézus teljes szívbeli elfogadását, avagy a liturgia lesz nagyobb a kelleténél, mint az igének történő engedelmesség.
Ajánlott igeszakasz: Zsolt 110.
„Ímé, az Úrnak öröksége: a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom.” (Zsolt 127,3)
A mai világ gyakran a jólét hétköznapi megéléséhez köti a teljes életben gondolkodást. Ez viszont sokszor csak igen megfeszített pénzszerzéssé válik, közben telik az idő, az igazán értékes dolgok elvesznek. Pedig kevesebbel is be lehetne érni, hiszen nem az anyagi gazdagság ad szívbeli megnyugvást, valódi békességet, hanem az Úrban való öröm teszi érzelmileg-lelkileg telítetté a szívet. Egyik ismerősöm mondta régebben: „Jó, jó, de ha bemegyek egy boltba, nem azt kérdezik, hiszek-e Istenben, hanem: van-e pénzem.” Azóta elteltek az évek, és sajnos nem úgy alakult az életük, ahogyan szerették volna, nem úgy alakult a családjuk. Ahová Isten bárányt ad, legelőt is ad mellé – tartja a mondás, és ez így is van, nem pedig fordítva, ami sokaknál elvárás. Isten kegyelméből a legidősebb fiúnknál nemrég a tizedik unokánk születésének örülhettünk, mert a gyermek áldás, az Úré a dicsőség, és hisszük: Ő mindig gondoskodik az övéiről!
Tóth Csaba
Zsolt 92.
„Milyen jó hálát adni az Úrnak, és zengeni neved dicséretét, ó, Felséges, hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel.” (2–4. v.)
A hálaadás a megváltott ember szívből fakadó imája Istenhez azért, amit az Úr Jézus értünk tett. Hálát adni jó, örömteli válasz az Úr kegyelmes tetteire. Ő mindent megtett azért, hogy el ne vesszünk, hiszen egyszülött Fiát adta a bűneinkért, hogy ne kelljen a kárhozatra jutnunk; és azóta is hatalmas szavával tartja fenn a mindenséget. Ezért jó hálát adni naponta, reggel és este, szüntelenül. Nekünk, embereknek szükségünk van a pihenésre, de Isten álmunkban is figyel ránk. „Bizony nem szunnyad, nem alszik az, aki védelmezi Izráelt!” (Zsolt 121,4) Ha pedig nem tudunk elaludni, akkor is könyöröghetünk hozzá, mert Ő akkor is figyel, megsegít! A hálaadás azonban nemcsak imádságot jelent, hanem cselekvő szeretetet is. Amit tehetünk másokért, ne késlekedjünk megtenni. Kétszer ad, aki gyorsan ad. Isten azt szeretné, ha sóvá válnánk a környezetünkben, hiszen ez is küldetésünk része: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8,19) Ne késlekedj tehát, tedd a jót, mert az Úr közel!
Ajánlott igeszakasz: Zsolt 147,1–15
Online Biblia
R – „Légy erős, sőt legyünk bátrak mindnyájan a mi népünkért és a mi Istenünk városaiért; az Úr pedig cselekedje azt, ami néki tetszik. Harcra indula azért Joáb és az ő hada a Siriabeliek ellen, akik ő előtte megfutamodának.” (1Krón 19,13-14)
Nem könnyű az út, a feladat; az ördög rettentése, támadása félelemmel tölt el, az örvények elnyeléssel fenyegetnek. Ebben a pillanatban nagyon távolról, halkan hallom csupán a biztatást: „légy erős!” Talán ott van a baj, hogy sokat nézek magamra, s azért nem tudok bátor lenni. Nem magamért, hanem „a mi népünkért és a mi Istenünk városaiért”. Kevesebbet magamért, többet a rámbízottakért! Ennyi, amit az Úr elvár tőlem, a harc kimenetelének eldöntése azonban az Övé: „Az Úr pedig cselekedje azt, ami Néki tetszik”. – Joábnak győzelmet adott, Jézus az én harcaimat is győzelemre viheti.
E – „Küldének azért a testvérek ő hozzá, mondván: Uram, ímé, akit szeretsz, beteg.” (Jn 11,3)
Bizonyos segítség van Nála a nyomorúság idején. Különösképpen pedig az lehet bizonyos az Ő segítségében, akit Jézus szeret. Én is erre hivatkozással kezdhetem mindig imádságomat: „Uram, ímé akit szeretsz…” Az, akit Ő szeret, sohasem eshetik halálos betegségbe. Minden baj, minden betegség azt a lehetőséget hozza, hogy Jézus szabadító szeretete felől újra megbizonyosodjék, s így „dicsőíttessék általa az Istennek Fia”. – Uram, ímé, akit Te szeretsz, beteg volt és meggyógyult!
