Szolgálatok


(Debreceni csendesnap, 2014.03.29.)

'Aki az eke szarvára teszi a kezét és hátra tekint, az nem alkalmas az Isten 

Lukács evangélista a 9. fejezet végén Jézus követőinek három tipisát mutatja 

be, és az Úr Jézusnak három válaszát írja le, melyeket az ő követésére 

vállalkozóknak adott. Mi most a harmadik esettel foglalkozunk, amikor a tanítvány 

jelentkezett így az Úr Jézusnál, hogy 'követlek Uram, de...' De még van egy 

tennivalóm. Még van valami, amit előtte el kell intéznem. Még van valami, ami 

fontos számomra. Ez a 'de', még akkor is, ha az Úrtól kér engedélyt arra, ami 

számára még fontos, hogy előbb azt elvégezze, akkor is feltételt jelent. Ez még 

akadály, hogy az Úr Jézust teljes szívvel követhesse. Vizsgáld meg, hogy mi még 

az a 'de' az életedben, ami akadályoz abban, hogy az Úr Jézust telejes szívvel 

követhesd!

Mit Is jelent az Úr Jézust követni? Hát mindig együtt élni vele. Állandó kap-
csolatot vele. Tehát egy új életmódot. Szavát hallgatni, cselekedeteit tapasztalni és 

belőlük példát venni. Egy szóval 'járni vele'. Mert az Úr Jézus élő valóság, ma is 

szól, cselekszik, építi az Isten országát, királyságát az emberi szívekben. Micsoda 

kitüntetés, hogy ebben a munkában kísérhetem őt, és tehetem én is azt, amit reám 

bíz!

Az Úr Jézus elvárja, hogy aki az ő követésére szánja el magát, az ne szabjon 

előfeltételeket, ne legyen más gondja, mint az Isten országának teljes szívvel való 

szolgálata. Gondjait bízza rá, mindent az ő vezetése alatt végezzen. Az Úr Jézus 

válasza nem arról szól, hogy felmentsen minket a családdal, a háznéppel szembeni 

kötelességünk, felelősségünk alól, hanem az értékrendünket akarja tisztába tenni. 

Mert ha őt követjük, akkor őt kell az első helyre tennünk, és ez családunknak is 

hasznára van, mert titokzatos módon családunkat is beemeli az ő 

gondoskodásának, áldásainak hatókörébe. Példa erre Péter anyósának gyógyulása 

vagy Mária és Márta családjában Lázár feltámasztása.

Az Úr Jézus ennek az embernek azt hangsúlyozza, hogy Isten országát csak 

úgy lehet szolgáni, ha a célra tekint és nem nézeget hátra felé. 

El szeretném mondani nektek, hogy ez az ige hogyan szólított meg engem ifjú 

koromban.

A háború után apámat elbocsátották a közszolgálatból (B-listázták), és 

leköltöztek egy tanyára saját földjük közvetlen közelében. Ott én is, mint 13-14 éves 

serdülő gyerek belekóstolhattam a szántási munkákba. Igyekeztem apámnak 

segíteni egy darab legelő terület felszántásában. Így tudom, hogy milyen nagy 

erőkifejtéssel jár irányban tartani az eke szarvát, hogy az eke a barázda mellett a 

szükséges szélességű, és mélységű földsávot szakítsa és fordítsa ki. Ott nem lehet 

jobbra, balra vagy hátrafelé tekintgetni. Előre kell nézni, hogy a ló vagy más igavonó 

állat a megfelelő irányban maradjon, és megfelelő erővel nyomva lefelé az eke 

szarvát, közben az eke vasára lehet pillantgatni, hogy korrigálni lehessen, ha eltér 

az irányból, a megfelelő mélységtől. Bizony nem gyerekjáték ez a munka, nagy 

gyakorlatot és erőkifejtést igényel. Ha nem előre tekint az ember, biztos, hogy nem 

tud egyenletes barázdájú szántást végezni. 

Megtérésem után résztvettem az alcsúti ifjúsági konferemcián. Ekkor szólított 

az Úr Jézus ezzel az igével: 'Aki az eke szarvára teszi a kezét és hátra tekint, az 

nem alkalmas az Isten országára.' Megértettem, hogy nem az üdvösségemről van 

szó. Abban biztonyosságom volt, hogy megkaptam, mert az Úr Jézus vérével fizette 

ki értem, az én bűneim bocsánatáért a váltságdíjat. 

Arról van itt szó, hogy az ő országában végzett munkára hívott el, és azt nem 

lehet műkedvelőként, langyosan, mellékes feladatként, vagy a magam kedve, jó - 

vagy éppen rossz hangulata szerint végezni. Megértettem, hogy teljes szívvel oda 

kell szánnom magam az ő munkájába, félre kell tennem fiatalkori kedvteléseimet, és 

arra a munkára kell összpontosítanom minden figyelmemet, erőfeszítésemet, 

amelyben Ő látni akar. Ott Alcsúton eldőlt szívemben, hogy ezután igazán követem 

AKI NEM ALKALMAS!

országára.' Lk 9,62

és szolgálom az Úr Jézust.

lcsút után nagy volt bennem a lelkesedés, és 15 évesen jelentkeztem 

Budapesten a Kőbányai Református Egyházban működő Bethánia kö-zösség 

vezetőjénél, hogy szeretnék a közösségbe tagként belépni, és a rámbízott 

szolgálatokat ellátzni. Ezek után hideg zuhanyként hatott rám, hogy a 

közösségvezető fiatal koromra tekintettel azt mondta, várjak még egy kicsit a 

tagsággal, és később térjünk vissza a témára. Jó iskola volt ez nekem, mert 

rájöttem, hogy nem elég a megszólítás pillanatának lelkesedése. Eszembe jutott az 

alcsúti ige, és kezdtem meglátni azokat a területeket, kapcsolatokat, amelyek 

elsőbbséget élveztek az életemben az Úr Jézussal szemben, melyek még 

alkalmatlanná tesznek az ő követésére. Ezért tudatosan kezdtem felszámolni a 

felesleges világi kapcsolatokat, a szívemben akkor még ideje korán dédelgetett 

szerelmet és még más dol-gokat. Aztán Ő úgy intézte a dolgokat, hogy több 

területen is bekap-csolódhattam a közösség szolgálataiba, és később felvettek 

tagjaik sorába. 

Megtapasztaltam, hogy az Úr Jézus követése, a neki végzett szolgálat: 

kiváltság, és nem kényszerű áldozathozatal. 'Az én igám gyönyörűséges és az én 

terhem könnyű' - mondta az Úr Jézus, és ezt naponta tapasztalhatjuk. Ugyanakkor 

ebben a szolgálatban nem mi vagyunk a fontosak, hanem Az, aki kiküldött minket. 

Ezért tejesen érthető és jogos, ha az Úr azt, aki saját fontosságát akarja kiélni és 

hangsúlyozni, félre állítja. Mert az első hely őt illeti meg.

Mit okoz a hátratekintgetés? Azt, hogy használhatatlan, alkalmatlan leszek az 

Isten országáért végzett munkámban. Miért, mert elvonja figyelmemet, erőimet, 

megrontja igyekezetemet. Az előretekintésben az Úr Jézus muta-tott példát nekünk. 

Ő reánk gondolt, a bűnben elmerült, eltorzult arcú emberekre, akik körülötte is 

megjelentek, és szeme előtt a mi képünk is ott volt, amikor odaszánta magát, hogy 

leteszi az ő életét. A Gecsemánéban is előre tekintett, megvívta harcát, mert tudta, 

hogy nincs más lehetőség a mi megmentésünkre. Ő teljes igyekezetével, minden 

lépésében előre tekintett és figyelt az Atyára, hogy csak azt szólja és tegye, ami 

szerinte való. 

Igen, a hátratekintgető hívő ember alkalmatlanná, használhatatlanná válik arra, 

hogy áldásosan, hasznosan részt vegyen az Isten országának kitünte-tő 

munkájában. Mik a hátratekintgetéseink? Minden, ami a régi emberünk-ből 

megmaradva akadályoz minket Urunk szolgálatában. Pál és Péter apostolok ezekre 

azt mondják, hogy vetkezzétek le. Sok olyan jellemzőnk van, melyek az 

óemberünkre utalnak. De talán kiemelhető ezek közül a régen takargatott 

megbántódás, megsértődés, a testvérekkel rendezetlen ügyek, melyek terhelnek és 

ab-szolut mértékben alkalmatlanná tesznek az Úr szolgálatára.

Testvéreim! Csendesnapunkon azért adta elénk Urunk ezt az igét, hogy ki-ki 

gondolkozzék el azon, hogy odaszánta-e már egészen az életét az Úr Jézus 

követésére, az Isten országában végzett munkára? A másik kérdés, hogy látod-e 

testvérem, hogy mik azok a 'hátratekintések' az életedben, amelyek alkalmatlanná 

tesznek az Úr szolgálatára?

A 2Kor 2,16; 3,5-6 igeversek alapján szólnék még néhány az 'alkalmasság' 

kérdéséről. Ne gondolja senki azt magáról vagy valaki másról, hogy a maga 

képzettsége vagy tulajdonságai teszik alkalmassá Krisztus szolgálatára. Erre 

alapvetően mindenki alkalmatlan. Azt írja Pál apostol, a Korintusiaknak, hogy mi, 

akik Krisztus ismeretét hirdetjük 'Krisztus jó illata vagyunk Isten tetszésére mind az 

üdvözülők, mind az elkárhozók között'. Aztán felteszi a kérdést: 'És erre ki 

alkalmas?' 

A következő szakaszban válaszolja meg kérdését: 'Nem mintha magunktól 

alkalmasak lennénk arra, hogy saját magunk eldöntsünk dolgokat. Ellen-kezőleg: a 

mi alkalmas voltunk Istentől van, aki alkalmasakká tett minket arra, hogy az új 

szövetség szolgái legyünk.' Kik az új szövetség szolgái? Az Úr Jézus Krisztusról, 

mint Megváltójukról bizonyságot tévő tanuk. De erre a szolgálatra csak Isten tehet 

bárkit is alkalmassá. Hogyan? Elveszi bűneinket, megszabadít 

hátratekintgetéseinktől, Szentlelke által bátorságot ad és felszabadít a róla szóló, 

örömöt sugárzó bizonyságtételre. Isten Lelke munkálja bennünk az ő szolgálatára 

való alakalmassá tételt. Mi pedig ezt a munkát sokszor leromboljuk, amikor nem 

előre, nem Jézus Krisztusra nézünk, hanem helyet adunk önsajnálatnak, önzésnek, 

sértődésnek, meg-bántódásnak, saját igazságunk keresésének stb.

Jegyezzük meg a fontos üzenetet: Isten azért választott ki, és Jézus 

Krisztus 'azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek ezután ne maguknak éljenek, 

hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt' (2Kor 5,15). Isten az, aki alkalmassá

és hasznossá tesz miket szolgálatára, mi ne akadá-lyozzuk ezt a munkáját, ne 

tegyük magunkat alkalmatlanokká, ne legyünk haszontalanok!

Miklóssy József
Közösség a mindennapokban

1.Thesszalonika 2,17-3,8

Előző versekben olvashattunk a Thesszalonikában lévő gyülekezet 

megtéréséről, példás hitéről, a gyülekezet alapításáról. Pál apostol szívből, és 

szívhez szóló tiszta igehirdetéséről, melyben nem az emberek tetszését, hanem 

Istenét kereste. Isten Szentlelke nyomán létrejöttek testvéri szeretet-kapcsolatok. 

Pál igehirdetését Isten beszédeként fogadták, aminthogy valóban az is volt, és 

Istennek ereje munkálkodott azokban, akik hittek benne. 

A létrejött testvéri-szeretet kapcsolatot ápolni kell, hiszen felelősséggel 

tartozunk egymásért. Pál érzi ezt a felelősséget, és szinte úgy ír a gyülekezet utáni 

vágyódásáról, mintha a szerelmeséhez írná. (17. vers) Itt nem Isten szavát hirdeti 

Pál, hanem saját érzelmeiről beszél. Leírja, hogy mennyire vágyódott látni a 

thesszalonikai testvéreket, de rajta kívül álló okok miatt (Sátánnak tulajdonítja) nem 

tudja őket meglátogatni. De! Csodálatos buzdítást és a szeretetének kifejezését 

olvashatjuk a továbbiakban. Reménységünk, örömünk, koronánk és dicsőségünk 

vagytok Jézus Krisztus színe előtt az Ő eljövetelekor. Ez olyan, mint egy szerelmi 

vallomás. Pál élete az evangélium hirdetése volt, mely számára élet-halál kérdése, 

mint ahogy valójában az is. 'Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.' mondja Pál a 

korinthusi gyülekezetben. Az Úr színe előtt mindenki számot fog adni a szeretetéről 

és a cselekedeteiről. Ki lesz a mi dicsőségünk és örömünk? Azok, akiknek 

bizonyságot tettünk Isten szeretetéről, Jézus Krisztusról szóval és cselekedettel. 

Azok, akik általunk megismerték Őt és Isten családjába, a gyülekezetbe 

tartozhatnak. Nem a karrierünkről, sikereinkről, bankszámlánkról, hobbinkról kell 

majd számot adnunk, hanem arról, hogyan bántunk az emberekkel. “Mert éheztem, 

és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és 

befogadtatok'. Máté25,35

Pál apostol nem tudja személyesen meglátogatni testvéreit, ezért a gyülekezet 

bátorítására és buzdítására munkatársát Timótheust küldi, akit fiaként szeret, és 

akiről azt írja, hogy nemcsak az Ő munkatársa, hanem egyenesen Istené az 

evangélium hirdetésében. Tehát nem hagyja magára a létrejött gyülekezetet, 

tovább követi hitéletüket és mindennapjaikat. Tudja, hogy milyen nehéz megállni a 

kísértésekben, üldöztetésekben, és megőrizni a legdrágább ajándékot a hitet! Ma is 

mindennapi harc ez a Sátán és önmagunk ellen.

Timótheus jó hírt hoz: a gyülekezet hite és szeretete töretlen. Pál apostol iránti 

szeretetükről és vágyódásukról számol be. Az élő hitről, mely megvígasztal, 

Csodálatos példát ad nekünk Pál arra, hogyan kell szeretnünk a testvéreinket. 

Hiszen a két legfontosabb parancsolat: 'Szeresd az Urat a te Istenedet …….. és 

felebarátodat, mint magadat!' 'Isten szeretet', és az élet a szeretetről szól. 'A világ 

számára egymás iránti szeretetünk a legnagyobb bizonyságtétel, nem pedig 

teológiai meggyőződésünk.' (írja Rick Warren a Céltudatos gyülekezet című 

könyvében.) 'Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha 

szeretitek egymást.' (Jn 13,35)

Nézzük a mi közösségeinket! Most a tágabb, szűkebb Bethánia közösségre, 

mint élő hitű gyülekezetre gondolok. Milyen a mi közösségünk? Vizsgáljuk meg 

magunkat! Rólunk is elmondhatná Pál apostol, hogy a dicsősége, koronája, öröme 

vagyunk az Úrban? Sokszor nem hiábavaló a szolgálattevők, igehirdetők munkája?

Olyan a mi hitünk, és olyan példásak a mi cselekedeteink, mint Thesszalonikában, 

hogy ' mindenhová eljut a mi Istenbe vetett hitünk híre?'

Én remélem és hiszem, hogy azért kaptuk ezt a kis közösséget az Úrtól, hogy 

ez így legyen! Élő közösségünk legyen, melynek ismérvei Szabó Gyula bácsi 

ny.ref. lelkipásztor testvérünk tanítása alapján:

- szeretet közösség,

- szolgáló közösség.

Hálásak lehetünk az alkalmakért, a hétfőkért, a csendes napokért, a csendes 

hetekért, ahol találkozhatunk az Úrral, és távolabb élő testvéreinkkel. Milyen jó, 

hogy tudunk e-mail-ezni, telefonálni, személyesen kapcsolatot tartani egymással, 

nem úgy, mint Pál apostol és az akkori gyülekezetek. Hála az Úrnak, hogy jönnek 

Timótheusok, vendég igehirdetők más városokból. Milyen jó, hogy tartozhatunk 

tágabb közösségbe a református, evangélikus, metodista, baptista, katolikus 

egyházba, és tartozhatunk egy még tágabb közösségbe, a Krisztus testébe, a 

nagybetűs EGYHÁZBA! 'Sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig 

A Pál apostol által leírt testvéri szeretetet, testvéri közösséget éltük meg 

Hajdúszoboszlón. Én is ott találkoztam először Krisztus szeretetével. Együtt 

sírtunk, együtt nevettünk, együtt épültünk, Isten Szent Lelke által és egymás hite 

által. Az utolsó napon ezt fogalmaztam meg magamban. A két legfontosabb 

parancsolatot tudtuk együtt megélni. A szeretet működött: kiáradt fölfelé Isten felé, 

és oldalra egymás felé is. Rick Warren mondja: 'A közösség az, ahol 

gyakorolhatjuk az önzetlen, együttérző szeretetet, megtanulhatunk segíteni 

egymásnak és osztozni egymás élményeiben': 'És így ha szenved az egyik tag, 

vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt 

örül valamennyi' (1Kor 12,26).

Végezetül egy rövid történet a vadludak közösségéről:

Amikor a vadludak vándorolnak, akkor repülés közben V alakot formálnak. 

Nekünk a földről tekintve ez csodálatosnak tűnik, de a vadludaknak ugyanez 

nélkülözhetetlen a túléléshez. Ha figyeljük őket, észrevesszük, hogy bizonyos 

időközönként, az ellenszél erejétől függően, a vezető madár, amelyik a 

legnehezebb munkát végzi a szél erejének megtörésével, kiválik a sorból és a V 

alakzat legvégére sorakozik. Ennek oka az, hogy a V alakzat a leghatékonyabb 

repülési formáció, mert 60 százalékkal kevesebb erőkifejtés szükséges a benne 

résztvevő madaraknak. Fölfedezték, hogy a repülő szárnyak felfelé áramoltatják a  levegőt, és ennek hatása erősebb az alakzat végén, mint máshol. Ezek a ludak felváltva “emelik' egymást. Együttműködésükkel lehetséges a hosszú vándorlás, ami máskülönben végtelenül nehéz volna a legerősebbeknek is, és halálos a  gyengébbeknek. Ugyanígy, amikor a Krisztusban hívők egymásért imádkoznak, és egymásnak segítenek, akkor tovább juthatnak az istenfélelemben, mint ha egyedül 

Öt pont a vadlibákról
1.A vadlibák csoportosan, 'V' alakban szállnak. Repülés közben mozgatják a szárnyaikat, s a levegő felhajtó ereje fenntartja a követő libákat. Így lehetséges, hogy 71%kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár Ha egymást segítve dolgozunk, s közösségi szellemben végezzük a munkát, sokkal gyorsabban és könnyebben érjük el a célt.
2. Ha egy vadliba kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon a társai erőfeszítése által. Ha van annyi eszünk, mint egy vadlibának, akkor együtt dolgozunk a közösséggel a közös cél érdekében.
3. Amikor a vezető vadliba elfárad, egy másik veszi át a helyét az élen. A közösségben el kell fogadnunk egymásra utaltságunkat, s a megfelelő pillanatban átadni vagy átvenni a munkát éppúgy, mint a vezetést.
4. Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsőket erőfeszítéseikben bíztassák. A közösség nem létezhet szurkolók nélkül, és fontos, hogy a gágogás biztató
5. Ha egy vadliba megbetegszik, két társ leszáll vele, s addig együtt maradnak, míg meggyógyul vagy elpusztul. A libák azután visszatérnek a saját közösségükhöz, vagy hármasban, vagy már kettesben, olykor egy másik közösséggel repülnek, míg el nem érik a sajátjukat. Ha annyi együttérzés lenne bennünk, mint a vadlibákban, átsegítenénk egymást a nehéz időkön, ahogyan ők teszik.

Tokodiné Baji Tímea Miskolc