Krisztusért és egyházáért munkálkodó közösség vagyunk. Célunk, hogy Krisztus evangéliumát hírdessük és ha valakit megérint az evangélium, akkor a saját gyülekezetében éljen aktív szolgáló életet.

Történetünk

A CE Szövetséget Clark E. Ferenc portlandi presbiteriánus lelkész indította el gyülekezetének 58 fiataljával, akik 1881.febr.2-án nyilatkozat aláírásával arra kötelezték el magukat, hogy Megváltójukat, Jézus Krisztust akarják életükkel szolgálni, és ebből a célból egy keresztyén közösségben, ifjúsági szövetségben együtt kívánnak munkálkodni. A CE Szövetség gyorsan elterjedt először Amerikában, majd az egész világon. Fennállásának 50. évében már 45 országban kb. 85000 szövetséget tartottak számon. Magyarországon 1900-ban Szabó Aladárné először egy gyermekszövetséget alapított. Szabó Aladár, dr. Kecskeméthy István teológiai tanárok és mások 1903-ban alapították meg a Bethánia Egyletet, és kérték annak felvételét a CE Világszövetségbe. A Bethánia Egylet, bár megalakulásában az említett lelkészek döntő szerepet játszottak, alapvetően mindig laikus mozgalom volt. Igyekezett a CE mozgalomra jellemző módszereket (evangélizációk, konferenciák, csendesnapok, bibliaórák, vasárnapi iskolai munka, személyes lekigondozás stb.) nálunk is meghonosítani. Az Egylet célja: a keresztyén könyörülő szeretet gyakorlása és az igazi keresztyén élet felvirágoztatása. A tagok szolgálatra való odaszánását elfogadva, az Úr felhasználta őket ébredési gócok (Szabolcs, Borsod, Dél-Magyarország, Budapest és környéke) kialakulásában. A lelki ébredés a 40-es évek végén bontakozott ki a legerőteljesebben. Ennek hatása volt, hogy a protestáns egyházak a diktatúra éveiben sem sorvadtak el, sőt a fiatalabb generációból is sokan hitre jutottak azóta. 1950-ben politikai nyomással a Bethánia Egyletet feloszlatták. 1990.márc.31-i dátummal Bethánia CE Szövetség néven mint a Bethánia Egylet jogutódját társadalmi szervezetként újra bejegyezték, és még abban az évben újra felvételt nyert a CE Világszövetségbe. A Fővárosi Bíróság a Bethánia CE Szövetséget 1998. január 1. napjától közhasznú szervezetté minősítette.

Kik is a CE-sek?

Olyan emberek, akik: - Tudják, és vallják, hogy őket megragadta Krisztus szeretete, megtisztítva bűneikből megváltotta őket a Sátán hatalmából, Szentlelkét adta nékik, és új életre, örök életre hívta el őket,
- Megváltójuk szeretetét viszonozni akarják, és hálából életüket neki szentelik,
- Megváltójuk kedvére, tetszésére akarnak élni, ezért Jézus Krisztus megbízását és felhatalmazását elfogadva, a mennyei elhívás jutalmára tekintve, Ővele való közösségben és a Tőle kapott erővel, teljes odaadással igyekeznek igazi keresztyén életet élni, azaz igyekeznek Őróla bizonyságot tenni, alázattal szolgálni az emberek között az Ő Egyházáért azzal az erővel, amit a Jézussal és a testvérekkel való közösségben Tőle nyernek.

Fogadalomtételünk:

'Mivel a Megváltó engemet annyira szeretett, hogy a keresztfán meghalt érettem, én is szeretni akarom Őt, s iránta való hálából életemet Neki szentelem. Bízva az Ő erejében, komolyan törekszem mindig azt cselekedni, ami Őnéki az én Uramnak és Megváltómnak kedvére van. Igyekszem valódi keresztyén életet élni, főként abban a körben és helyzetben, amelybe Ő állított. Igéjét minden nep olvasom, minden nap imádkozom, az istentiszteleteket rendesen látogatom. Isten országának előmenetelén munkálkodom, mint a ..... keresztyén szövetség tagja, a szövetséggel szemben vállalt kötelezettségemnek eleget teszek.'

Miklóssy József - Elnök

Gyurkó József - Főtitkár

Karácsonyi- Kis László - Alelnök
Tokodiné Baji Tímea - Alelnök

Hajdu Zoltán - Misszió vezető

Flikinger Jenő - választmányi tag
Vágó Sándor- választmányi tag
Szász János Mihály - választmányi tag
Nagy Zsolt Zoltán - választmányi tag
Vándor Gyuláné- választmányi tag
Lupsea György- választmányi tag
Lengyel Norbert - választmányi tag

Czirbusz Endre - ellenőrző bizottság
Soós Lajosné - ellenőrző bizottság tagja (pénzügy)
Dr. Gellén Márton - ellenőrző bizottság tagja (jog)

Továbbá az a sok önkéntes, aki munkájával támogatja a Bethánia CE Szövetség misszióját.

Köszönjük nekik!

Az elmúlt időben felmerülő kérdések és a CE szövetség jövőjével kapcsolatos félelmek az alábbi állásfoglalásra késztették a jelenlegi elnökséget.

1, A magyarországi CE szövetség elnöksége nem ért egyet azzal, ha a szövetség bármely tagja gyülekezetet, vagy felekezetet vált tagsága alatt, különösen nem közösségvezetőjének tudta nélkül. A fogadalomban elmondott 'ahova Isten állított kifejezés' a helyünkön való hűséges kitartásra utal.

2, A magyarországi CE szövetség elnöksége nem ért egyet azzal, hogy bármely kisköri, vagy házi alkalmon nyelveken szólás, 'gyógyítás', vagy más felfokozott lelkiállapotból származó karizmatikus megnyilvánulás történjen, jóllehet eddig ilyen eseményről nem értesült.

3, A magyarországi CE szövetség elnöksége nem ért egyet azzal, hogy bármely szövetséges tag újrakeresztelkedjen, mert hisszük, hogy a keresztség sokkal inkább Jézus üdvözítő munkájára, mint saját lelkiállapotunkra mutat ezért egyszeri és nem szorul megismétlésre.

4, A magyarországi CE szövetség elnöksége nem ért egyet azzal, hogy bármely szövetséges tag a másikat megvádolja szövetségeshez nem illő magatartással, hacsak nem az illetővel személyesen, majd közösségvezetője jelenlétében beszélgetett és a változás nyomát nem tapasztalta.

5, A magyarországi CE szövetség elnöksége nem ért egyet azzal, hogy bármely szövetséges tag zene, étkezés, öltözet miatt másokat megalázzon, csúfoljon. ' Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt.' Kol. 2,16

6, A magyarországi CE szövetség elnöksége mélyen egyetért azzal, ha a közösségvezetők és szövetségesek életébe Krisztus munkája nyilvánvalóvá válik tisztaságban, alázatban, szeretetben, az erőtlenek befogadásában és így példaképekké válnak szűkebb és tágabb környezetük számára.

Budapest, 2011.04.14.

Gyermek misszió - 'Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.' Lukács evangéliuma 18,16. Szeretnénk lehetőséget biztosítani az utánunk jövő generációnak, hogy találkozzon Jézus Krisztus evangéliumával. Nyaranta Hajdúszoboszlón és Piliscsabán található missziós központunkben a LelkiSzolgálat Házában rendezünk gyermek evangélizációs heteket. Melyek minden érdeklődő számára nyitottak. Figyelje tavasszal megjelenő program füzetünket, vagy térjen vissza weboldalunkra, ahol tájékozódhat a táborok részleteiről.

Ifjúsági misszió - Egy elveszett, érték vesztett világban az utcát járva, a villamoson ülve, a híreket hallgatva szomorúan tapasztaljuk, hogy a következő generáció érzéketlenné vált az igazi emberi értékek felismerésére. Nincs már jó vagy rossz. Minden nézőpont kérdése. A vallás már ódivatú. Életcél és program, a ma öröme és gyönyöre. Ha baj van akkor pedig nincs mibe kapaszkodni, nincs mihez nyúlni, jön az összeomlás. Pedig Jézus Krisztusnak van egy programja az életre, s nem csak erre az életre, hanem az örök életre. Ez egy több mint 2000 éves program ami jól bevált és az a fura, hogy még mindig aktuális. Ezt a programot szeretnénk megismertetni rendszeres évközi alkalmainkon, ifjúsági találkozóinkon, táborainkban. Célunk, hogy azok a fiatalok, akik ezt az életprogramot választották, hasznos tagjai legyenek az egyházak gyülekezeteinek és társadalmunkna.

Lelkiszolgálat Háza Alapítvány - Alapítványunk üzemelteti Piliscsabán működő missziós központunkat a Lelki szolgálat Házát, mely a Bethánia CE Szövetség tulajdona, ahol az Evangélium hirdettetik minden korosztály számára. Egyetlen célunk, hogy Jézus Krisztus hirdettessék... 'Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus , aki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében...1 Timóteus 2,5-6 A Bethánia CE Szövetség alkalmaink nagy részét, főleg a nyári időszakban, itt Piliscsabán tarjuk. Az év jelentős részében viszont más keresztény szervezeteknek, gyülekezeteknek, ifjúsági csoportoknak ajánljuk házunk szolgáltatásait. Szolgálatunk célja, hogy megfelelő fizikai környezetet biztosítsunk más közösségek saját szervezésű alkalmaihoz. A házat a Lelkiszolgálat Háza Alapítvány működteti, amelyet a Bethánia CE Szövetséghez tartozó testvérek, és a házat használó közösségek adományaiból tartja fenn magát. Ha Ön budapesti, akkor kevesebb mint egy óra alatt ( autóval, vonattal, busszal) a világ zajától távol eső oázisra talál, amely lelki-testi felfrissülésre nagyszerű lehetőséget kínál. Ha Ön vidéki és olyan békés helyet keres alkalmaihoz, ahonnan Fővárosunk és a környék kulturális nevezetességei is könnyen elérhetőek, akkor az Lelkiszolgálat Háza jó választásnak tűnik.

www.lszh.org

Június 2.

Hajdúböszörményi közösség körzeti csendes napja

Június 11 –16.

Egyedül élők hete (Piliscsaba)
További programjaink...